A frankok
A Karolingok hatalomra jutása
- az első jelentősebb királyuk Kis Pippin volt
- ő a Karoling családból származott
- kezdetben nem király, hanem a frank királyok egyik udvari embere
- de a gyakorlatban a király gyengekezű volt és Kis Pippin irányította az államot
- célja az volt, hogy felvegye a királyi címet
- egy keresztény államban nem üldözheti csak úgy el a királyt
- szüksége van a pápára, aki a királyi hatalmát elfogadtatja a néppel és a többi európai uralkodóval
- a pápa az, aki megkoronázva egy királyt, kifejezi azt, hogy az Isten akaratából uralkodik
- a pápa szentelt olajjal, kharismával kente meg a királyt
- a király így az Úr erejével töltekezett fel
- a pápa az, aki megkoronázva egy királyt, kifejezi azt, hogy az Isten akaratából uralkodik
- Pippin tehát megegyezett a pápával
- a pápai udvart Rómában nagyon szorongatták a longobárdok
- Pippin hadjáratot vezetett a longobárdok ellen és legyőzte őket
- egy nagyobb magyarországi megyényi területet a pápának ajándékozott
- az itt élő jobbágyok ezentúl a pápai udvart látták el terménnyel
- ez a kis állam Itáliában a Pápai Állam nevet kapta
- a pápa pedig megkoronázta Kis Pippint
- előtte Pippin persze a frank királyt megfosztotta hatalma jelképétől, hosszú hajától és kolostorba záratta
- így kerültek a Frank Birodalom trónjára a Karolingok
Nagy Károly (768-814)
A hadjáratok
- a hadsereg
- minden évben a tavaszi seregszemle után hadjárat indult
- a hadjáratok tavasztól őszig tartanak, mert utána a lovaknak nincs elég fű
- Nagy Károly 46 uralkodási évéből 2 volt békés
- hadjáratok
- longobárdok ellen
- a Pireneusokon túl az arab államok ellen harcolt
- a nagy távolság miatt nem lehetett hosszú távú sikereket elérni
- szász háborúk
- a legkeményebb, leginkább elhúzódó háborúk
- a szászok meg nem keresztelt germán nép voltak
- pacifikálni nem tudja a területet, pedig több, mint 30 évet töltött el itt háborúskodással
- bajorok
- avarok ellen a Kárpát-medencében
Az állam működése
- a birodalom megszervezése
- központ
- az uralkodó a kíséretével folyamatosan vándorol, feléli a terményeket, ellenőrzi a királyság különböző részeit
- Aachen: a király palotája olyasmi, mint a többi villa, csak nagyobb, díszítettebb és kőből épült
- grófságok
- élén a gróf állt
- Nagy Károly hű emberei közül kerültek ki a grófok
- a gróf feladata
- a tartomány rendjéről gondoskodik, irányítja azt
- beszedi az adót
- katonákat toboroz a frank hadseregbe
- Mit kapnak cserébe?
- egy nagy birtokot
- ennek a jövedelmei őket illetik
- de csak addig, amíg hivatalban vannak, amolyan szolgálati birtok
- élén a gróf állt
- királyi küldöttek
- befolyástól mentes, feddhetetlen emberek
- bejárják a grófságokat, elviszik a király rendeleteit, ellenőrzik, hogy végrehajtották-e azokat, meghallgatják a panaszokat, majd jelentik az uralkodónak
- a birodalmat irányító hivatalok
- birodalmi gyűlés
- ez a legfontosabb királyt segítő szerv
- a birodalom irányítói: grófok, püspökök vesznek részt rajta
- Károly itt hirdette ki fő rendelkezéseit
- királyi tanács
- rendszeresen összehívott, nemesekből álló testület
- kancellária
- az írásbeli ügyeket intézik, ők adják ki a király okleveleit
- tagjai főleg egyháziak, a korban ugyanis csak ők tudtak írni
- nemhogy a parasztok vagy a nemesek, de maga Nagy Károly is írástudatlan volt
- kamarás
- a pénzügyekkel foglalkozik, a királyi kincstár vezetője
- egyéb kisebb hivatalok
- a pohárnokmester, az étekfogómester és a lovászmester a király folyamatos utazását és ellátását készítette elő
- 800-ban Károly maga megy Rómába, ahol december 25.-én a pápa császárrá koronázza
Kultúra a Karoling-korban
- kora legkiválóbb tudósait és művészeit Aachenben gyűjtötte össze
- a keresztény hit terjesztése
- a germán népek elleni harcába térítő papokat is küldött
- 200 kolostort alapított
- oktatási reform
- Károly bevezette a kisgyerekek oktatását
- számtant és nyelvtant tanultak volna
- igazából nem volt hosszú életű