- tisztségviselők
- egy évre választották őket és ugyanaz az ember kétszer nem tölthette be a tisztséget
- többségüket kisorsolták a polgárok közül
- hadvezér
- hivatalosan hadvezér, a könyvünk is ezt írja, de elsősorban nem katonai tisztség
- egyszerre 10-et választottak, ők irányítják az athéni államot a gyakorlatban
- közülük az ún. „első hadvezér” Athén vezető tisztségviselője, a mi miniszterelnökünknek felel meg leginkább
- erre a tisztségre választották a személyeket
- mert itt a szakértelem nagyon fontos volt
- az egyetlen tisztség, melyre egy év után újra meg lehetett választani az azt addig betöltőt
- esküdtbíróság
- a peres ügyekről döntött
- 6000 tagja volt
- a cserépszavazás bevezetése
- lényege
- aki a legtöbb szavazatot kapta 10 évre száműzték, de vagyonát nem kobozták el
- hogy érvényes legyen a szavazás legalább 6000 főnek szavaznia kellett
- a gyakorlatban
- összesen 11 ilyen szavazás volt, elsősorban a Kr. e. 480-as és 470-es években
- mára már több, mint 10000 osztrakont, cserépdarabkát találtak
- találtak 190 előre, 14 kéz által gyártott osztrakont is – vagyis volt olyan, hogy csalással is próbálkozott valaki
- fizethettek a polgároknak, akik elfogadták a kész cserepet
- a célja
- annak a megakadályozása, hogy valaki egyeduralomra törjön és diktatúrát vezessen be
- napídíj
- az 5. század közepén élt Periklész vezette be
- ezzel teljesíti ki az athéni demokráciát
- bevezette a bírák és a tisztviselők fizetését
- Miért lehetett ez fontos?
- korábban aki hivatalt viselt vagy részt vett egy gyűlésen nem kapott fizetést
- egy átlagember nem engedhette meg, hogy otthagyja a földjét vagy a kézműves-műhelyét és szavazásra járjon, így a gazdagabbak kiváltsága volt a politika
- ezzel a reformmal bárki elmehetett a gyakorlatban is a gyűlésekre és vállalhatott politikai tisztséget
Az athéni demokrácia a gyakorlatban
- Arisztotelész, az ókor talán leghíresebb filozófusa, gondolkodója, aki Athénban élt az athéni demokráciáról azt monda, hogy az „a csőcselék uralma”.
- Miért mondhatta ezt?
- azt tapasztalta, hogy azzal, hogy mindenki beleszólhatott az állam ügyeibe a legkevésbé iskolázott és művelt réteg, a nincstelenek vagy kevés vagyonnal rendelkezők szava döntött, hiszen ők voltak a legtöbben a városban
- a város vezetői viszont a legvagyonosabb arisztokrata családokból kerültek ki
- Arisztotelész azt tapasztalta, hogy ezek a vagyonos politikusok befolyásolták a népet, olcsó ígéreteket mondtak nekik, amit nem tartottak be, lefizették a népet a választásokkor, hogy rájuk szavazzanak és kihasználták szegénységüket és műveletlenségüket