- a forradalom főszereplői
- Kik nem voltak a főszereplők?
- március 15-én Kossuth, Batthyány, Széchenyi, Deák Pozsonyban tartózkodott az országgyűlésben
- nem is a jobbágyok, hiszen Pest egy város
- a pesti forradalmat, mint a legtöbb forradalmat nem a nemesek vezették
- a forradalmakat általában a városi polgárok, azoknak is a szegényebb rétege indítja el, illetve a fiatalok
- ez egy olyan rétege a magyar társadalomnak, amiről eddig nem nagyon beszéltünk
- elsősorban a városokhoz köthető fiatal értelmiségiekről van szó
- ők jobbágyi, polgári vagy nemesi származásúak, de már egy külön társadalmi csoportot alkotnak
- gyakran jogi pályát végeztek, ügyvédek, újságírók, színészek, orvosok – a modern korhoz és nem a feudális világhoz kötődnek
- Pilvax-, vagy más néven a Fiatal Magyarország-kör
- Pesten az 1840-es években kialakult egy konkrét politikai csoport, amiben ezek a személyek egymásra találtak, beszélgettek
- írókból, költőkből, fiatal értelmiségiekből áll
- nevüket a Pilvax kávéház adta, a forradalom után majd márciusi ifjaknak fogjak nevezni őket
- a hivatalos politika hatókörén kívül eső csoport volt
- nézeteik
- a korban szélsőséges, demokrata nézeteket vallottak
- legismertebb vezetőik: Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvari Pál
- Mi történt 1848. március 15-én, Pesten?
- a Pilvax-kávéházból indul a menet
- felkeresték az egyetemeket, ahol az egyetemi hallgatók nagy csoportja csatlakozott hozzájuk
- Landerer és Heckenast nyomdájához mentek
- itt a reformkövetelésekből a sajtószabadságot tudták megvalósítani
- szövegeiket nem adták be a cenzoroknak
- két dolgot nyomtattak ki itt
- Petőfi Nemzeti dalát
- a 12 pontot
- programjukat 12 pontba szedték és röplap formájában ezt terjesztették
- felelős minisztériumot Buda-Pesten
- minisztérium a kormányt jelenti
- a felelős pedig azt, hogy az országgyűlésnek felelős, az országgyűlés kérheti számon, hogyan dolgozik, az országgyűlés nevezheti ki a miniszterelnököt
- törvény előtti egyenlőség, polgári és vallási tekintetben
- a fő vallási ellentét a korban katolikusok és protestánsok között volt
- nemzeti őrsereg
- egy magyar karhatalom, rendőrség felállítását
- esküdtszék, képviselet, egyenlőség alapján
- megszüntetik azt, hogy a nemesek bíráskodnak a jobbágyok felett
- nemzeti bank
- vagyis az ország pénzügyeit ne a Habsburgok irányítsák
- a katonaság esküdjék meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk
- a Habsburg Birodalomban rendszeres volt, hogy a magyar katonák a birodalom túloldalán állomásoztak, Magyarországon pedig cseh, osztrák vagy olasz katonák
- Miért szervezték így?
- hogy egy esetleges felkelés, forradalom idején a katonaság nehogy a nép mellé álljon
- a politikai státuszfoglyok szabadon bocsátása
- akik nem egy bűncselekmény elkövetése, hanem politikai nézetük miatt vannak börtönben
- mint például Kossuth, Wesselényi vagy Lovassy voltak korábban
- a Nemzeti Múzeum előtt tartottak tömegrendezvényt
- felolvasták a 12 pontot
- a legenda szerint Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, de valójában az nem itt történt
- Budára a Helytartótanács épületébe mentek
- a Helytartótanács minden követelésüket elfogadta
- a budai várbörtönhöz mentek
- kiszabadították Táncsics Mihályt, akit politikai fogolyként őriztek itt
- ő a jobbágyság első szószólója volt
- 1846-ban, Lipcsében adta ki azt a könyvét, ami miatt börtönbe vetették
- ebben a jobbágyság teljes jogegyenlőségéért szállít síkra
- röpiratokban követelte a kármentesítés nélküli jobbágyfelszabadítást
- este a Nemzeti Színházban volt díszelőadás
- Katona József Bánk bánját játszották
- egy magyar drámaíró, magyar nyelvű, magyar történelmi hősökről szóló drámája
- Katona József Bánk bánját játszották
- összefoglalva: a bécsi forradalom után Pesten, vér nélkül veszi át a fiatal értelmiségi csoport vezetésével az ellenzék a város irányítását